Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely
2015. augusztus 15.

Az úgy történt, hogy belefojtottak saját színembe

A 4Ász Kupa nyári versenye idén rajtolt. Az újdonság a július-augusztusban a versenynaptárban lévő hiátust pótolja, és mivel nyáron nem mindenki tartózkodik a Böszörményi úti versenyterem közelében, a nyolc meghirdetett keddből elég ötször jól teljesíteni, hogy az összesített pontverseny élén végezzünk. Még két nap hátravan, de már 56-an szereztek a helyezésekért pontokat.
Fischer Brigitta
2015. július 15.

Előzetes bulletin az U26-osokról – ifi Eb

Ez kitalálta, mi legyen, ez kiosztotta, ez megálmodta, ez megírta, ez (az icike-picike) pedig mind összerendezte. Az U26-os válogatottra amúgy is jellemző, hogy a csapattagok és a köréjük gyűjtött stáb minden tagja hozzáteszi tudását, munkáját a projekthez – a tromsői ifi Európa-bajnokságra készített formailag rendhagyó felvezető anyaguk is így készült.
Szetei Zsolt
2015. július 14.

Tromsö és a magyar fiatalok – ifi Eb

Tromsö városa ad otthont a 25. Európai Ifjúsági Csapatbajnokságnak. Felkérést kaptam, hogy írjak a versenyről, illetve az azon részt vevő négy válogatott közül a lány-, az U20-as és a gyerekcsapatról.
Szalay György
2015. július 12.

A SLUFSA emelkedése és bukása, 1. rész – nyílt Eb

Miután a 16 között a norvég csapat szórta a gémeket, és ezzel elég simán kiverte a GAMAX-ot (a BBO sajnos nem adta a mérkőzést), amerikai ellenféllel (Levine) került szembe a nyolc között.
Vikor Dániel
2015. július 4.

A király halott

Ezt a leosztást válogatott csapatmérkőzésen játszottuk, az ellenfél Finnország volt. Sok érdekes kezet játszottam életemben, de ez a kedvencem! Nagyon ritka, hogy eltűnjön egy biztos ütés az ellenfél kezéből úgy, hogy ne hibázzon igazán. Ez a leosztás eme ritka esetek egyike.
Kovács Gergely
2015. június 30.

Hivatalos: Magyarország rendezi a 2016-os Eb-t!

Döntött az Európai Bridzsliga (EBL): Magyarország lesz a rendezője a jövő évi, 53. bridzs csapat Európa-bajnokságnak. 2016. június 16–26. között várhatóan a budapesti Groupama Arénában mérkőznek meg Európa legjobb csapatai. Az EBL végrehajtó bizottsága tromsői ülésén hozta meg a döntést. Több mint egy éve folytak a tárgyalások a Magyar Bridzs Szövetség és az EBL között, Yves Aubrey EBL-elnök többször járt Budapesten ez ügyben. Az európai szövetség vezetője többször nyilatkozott úgy, hogy szeretnék, ha Magyarország rendezhetné meg a legnagyobb presztízsű európai válogatott versenyt, most Norvégiában erről hozott határozatot az EBL.
Szilágyi László
2015. június 27.

A törpék? Solymáron?

A solymári párosversenyen sok jó dolog van, de talán mind közül legjobb a mézes cigánymeggypálinka. Fogyasztása növeli a licitálási kedvet, ritkítja a kihagyott gémeket, sűríti a bemondott szlemeket, sőt mértékletes fogyasztása még a játékostársak (főleg a partner) iránti toleranciára is jótékony hatással van. Az ebéd után éppen csak lenyeltem az utolsó korty mézes cigánymeggypálinkámat, már kezdődött is a második forduló.
Fazakas Gergely
2015. június 20.

Az úgy történt – Trójai faló a BAM-on

Az idei újítás, a GAMAX BAM-kupa remek időpontot talált a versenynaptárban. Az IMP bajnokság után semmi kihagyás, nincs idő lemerevedni, a jó formát lehetett egyből továbbvinni, illetve az IMP-beli esetleges csorbákat menetből kiköszörülni a júniusi két kedd fordulóiban.
Varga István
2015. június 15.

Beestünk – IMP-bajnokság I/A 8. játéknap

Illetve: nem estünk ki. Na szóval, bent maradtunk… Mármint Udvari Szabolccsal az I/A-ban, az idei IMP-bajnokságban („közép-magyar”, magyarul budapesti, na jó, legyen Budapest és környéke).
Vikor Dániel
2015. június 8.

Amikor a Staymanünket megkontrázzák

Ez a megoldást eredendően a junk Stayman konvencióra épül fel, ebben a válaszolónak lehet háromszínű gyenge lapja treff nélkül, ekkor arra készül, hogy elpasszolja az induló bármely válaszát, vagy 2 színű gyenge lapja majorokkal, ekkor a válaszoló elpasszolja a major válaszokat és 2 kőrt mond a 2 káró majorokat tagadó válaszára, ami passzt vagy 2 pikket kér, ha az indulónak 3 pikkje és 2 kőre van. De a rendszer használható az original invit plusz Stayman esetében, és a 2 szan–3treff Stayman vagy Puppet esetében is.